Eljött a pillanat, végre hivatalosan bejelenthetjük, lesz saját mezünk! Nyilván eddig is nyílt titok volt, de mostantól lehet előjegyezni rá.
A lényeg:

  • Mindenekelőtt köszönet az Instantgetzone-nak a tervezést és a Gesu-nak a kivitelezést.
  • Kétféle anyagból lehet majd választani. Az egyik egy strapabíróbb darab, ami kicsit kevésbé szellőzik, de jól bírja a hátizsákot (mez viszonylatban, nem elpusztíthatatlan). Aki látott már Hajtipajti mezt, az be tudja lőni, mert ugyan abból az anyagról beszélünk.
    A másik egy tökéletesen szellőző anyag, de ez lényegesen érzékenyebb a külső behatásokra. A táska pántja például könnyen kibilyhosítja.
    Az alapján válasszatok, hogy mire tervezitek majd használni. Mindennapos használatra inkább az előbbi, versenyhez, edzéshez, nyári kánikulához inkább az  utóbbit.
  • A mez végül végig cipzáras, rövid ujjú változat lett, hátul három zsebbel. Méreteket tekintve, XXS-től XXL-ig bármilyen méretben és ha igény van rá, akár gyerek méretek is vannak.
  • Egyenlőre csak anyagmintát lehet taperolni a boltban és abból is csak a vékonyat, de jövő héttől lesz méretpróbára is lehetőség.
  • Az árak úgy néznek ki, hogy elővételben, egy összegben 10.500Ft, ami gyakorlatilag a beszerzési ár.
    A másik lehetőség, hogy két részletben fizettek 6-6 ezer forintot.
    A harmadik, hogy egy összegben a végén, fizettek. Ebben az esetben a végleges eladási ár él, ami 13.500Ft.
  • Van lehetőség a galléron a neved (vagy bárki más nevének, ha a sajátoddal nem vagy megelégedve) elhelyezésére, ami az árban benne van, viszont csak azok választhatják, akik az első két fizetési mód közül választanak.
  • És van a plusz egy, mert az mindig kell és esetünkben a hosszú ujjú változatról szól.
    Nos ezzel kapcsolatban az a helyzet, hogy elég sokan kérdezték így lassan, de biztosan araszolva a tél felé, hogy van-e rá lehetőség. Jelentem van, de mivel első körben a rövidre mentünk rá, erre csak erősen nagyjából tudok árat mondani, ami elővételben nagyságrendileg 15-16.000Ft.

Annyi a kérésünk, hogy korlátozottan fog pluszban készülni mez, tehát aki majd a végén szeretne fizetni és nevet sem kér, az is jelezze az elővásárlási időszakban az igényét -ami október 18-al zárul -, mert úgy gyártatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.